Hevesvezekény története a régi időkre nyúlik vissza. Első okleveles említése 1234- ből való Wesequen névalakban. Egy 1344. évi oklevélben Kömlő szomszédjaként szerepel. 1526-ban a Losonczyak bírták a mindössze egy portát kitevő birtokot. Az 1564. évi összeírásban lakóinak száma 10-re emelkedett. 1567-ben a hatvani bég kegyetlenül feldúlta a települést, így lakatlan pusztává vált. Ekkor semmisült meg Hevesvezekény első temploma, ezután az istentiszteletet Vratarics Mihály házának az ebédlőjében tartották. Itt állt haranglábon az elpusztult templom harangja, mely jelenleg is megvan. Az 1576-os dézsmajegyzékben azonban már ismét lakott faluként szerepel.  Ezután újabb pusztítás következett be, majd 1589-90-ben ismét újjáépült, s azon községek közé tartozott, amelyek az egri várba szállították a tizedet. A 17. században a Gombos és a Csanády családok birtokolták a területet, mely azonban 1685 és 1710 között ismét elnéptelenedett. Miután a törököt kiűzték hazánkból, Dőry András elzálogosította a terület 2/3-ad részét. A többi terület Nyáry Mihályé lett. 1699-ben ezekre a területekre szerzett nádori adományt Körber Fülöp egri prefektus felesége, akit a káptalan be is iktatott a puszta birtokába. Körber Fülöp lányát, Mária Borbálát a 18. század elején Szalgháry József vette feleségül, így a helység legnagyobb- mintegy 2/3-ad - része a Szalgháryak kezébe került. 1/3-ad része Csókássy birtok volt. Utóda, Péter 1730-40 között építtette a család reneszánsz stílusú kastélyát. 1770-ben az úrbérrendezés előtt a gazdák azt vallották, hogy ezen helység házhelyekre még sohasem volt felosztva. Az 1771. évi úrbérrendezés során 4, 3/4-ed jobbágytelket alakítottak ki. 2 darab másfél telket Szalgháry János birtokrészén, egy egész és egy negyedtelket, Csókássy Ferenc földesurasága alatt pedig egy darab féltelket. Egy egész telek 35 kishold szántóból és 7 kaszás rétből állt.

Az 5 jobbágy 1771 és 1779 között összesen 173 kisholdon gazdálkodott. Zsellér ekkor még egy sem volt. 1771- től a település birtokosai: a Szalgháryak, a Hászok, a Vrataricsok, a Rottensteinek és a Csókássyak. Mintegy 20 évig birtokarányosítási osztálypert folytattak. A per 1794-ben fejeződött be, s a telkesjobbágyok kibecsültetését eredményezte. Erről szól Ulicski Mihály és Nagy János vezekényi jobbágyoknak 1791-ben, a vármegye alispánja elé terjesztett alábbi panaszirata: „ Az Urbárium behozatala alkalmával (1771). Vezekény községben Szalgháry János úr birtokrészén úrbéri földeket vállaltunk fel, de a földesuraság most földünket elvette, házunkat megbecsültette és erőszakos kézzel magának lefoglalta, melyet mi véres verejtékkel, számos időktül fogva építettünk.. Azt kívánja, hogy házunkból mindjárt kitakarodjunk, istállóinkban ne teleltessük barmainkat, mely képtelen erős dolog az adózó embernek. A hitetlenekhez sem illő az ilyen törvénytelen változás. Az urbárium bevezetésekor kellett volna elbocsájtania bennünket, mint más uraságok cselekedték. Akkor népesülvén be Kömlő és más puszták, mi is elvonultunk volna oda. Most már hova folyamodjunk?” A földesurak azzal indokolták tettüket, hogy az osztozkodás során szükség volt a jobbágyok házaira. 1800-ban Amonyi József földmérő végrehajtotta az egész határ kimérését, mely a 7 jobbágy eltávolítása folytán most már teljes egészében majorsági birtokká vált, ismét kizárólag zsellérek lakták. Lakosságszáma ekkor 454 fő volt. Az 1828. évi országos összeírás arról tudósít, hogy Vezekény pusztát zsellérek lakják. 1844-ben a törvényszék meghozta az ítéletet a földesurak közötti tagosítás végrehajtása iránt. 1849-ben a középbirtokosok négy társulatot alakítottak ki, egy-egy társulatnak a határ negyedrésze jutott volna, de a tagosítást ekkor még nem tudták befejezni, mert a legelő felosztását a zsellérek jogi helyzetének tisztázatlansága akadályozta.

1850-ben a vezekényi zsellérek Heves megye főispánjához intézett panaszukban elmondják, hogy az urak már tagosíttatják a határt, munkálkodik a mérnök, de őket a legelőről örökre kizárja, pedig tulajdon házukban lakók vannak 49-en. Kérik a törvény szerint megjáró legelő kiadását, vagy a földesúri tagosítás beszüntetését. A földesurak azonban azt bizonyítják ekkor, 1794 és 1800 között végrehajtott arányosítás óta Vezekény pusztán semmiféle úrbériség nincs, a mostani zsellérek egytől-egyig majorsági földön építették fel házaikat. A hevesi járásbíróság, a megyei törvényszék, majd 1859-ben végső fokon a budai úrbéri főtörvényszék úgy döntött, hogy a vezekényi zsellérek nem úrbériek, hanem majorságiak, részükre legelő nem jár, de házaikban bent maradhatnak, eddigi munkaszolgálataikat megválthatják. Így a tagosítás a vezekényi zselléreket nem érintette. Az 1785 kishold szántóföldet és 1666 hold legelőt 18 nemes család között osztották fel, birtokarányuknak megfelelően. 1860 után az új parasztgazdaságok ennek a 18 nemesnek földjéből vásárolgatták össze birtokállományaikat.

Külön köszönettel tartozom Nagy Nórának önzetlenségéért, mert lehetőséget adott az itt olvasható összefoglaló kiragadására a művéből (Nagy Nóra: Hevesvezekény földbirtokviszonyai 1886-ban a kataszteri iratok tükrében)